SoNi

Sofi és Nico (SoNi) - Ez volt az első egyben utolsó 

Ez volt az első egyben utolsó

-         Jó reggelt álomszuszék! – ugrott az ágyamra barátnőm.

-          Hagyjál! – húztam a fejemre a paplant és a másik oldalamra fordultam.

-          Hamarosan indulunk Sartiba! Kapkodd össze magad! – rántotta le róla a meleget adó takarót és ledobta a földre.

-          Gonosz. – ültem fel csukott szemmel és csak az ösztöneimre hallgatva sétáltam a fürdőbe.

A szokásos reggeli teendőim után magamra kaptam egy lenge ruhát és elpakoltam az piperecuccaimat a bőröndbe majd összehúztam a cipzárt. Még előző este elköszöntem apuéktól így csak az üres háznak intettem búcsút tíz napra. A ház előtt vártak ránk Gergőék. A nővére volt olyan rendes, hogy elvitt minket a belvárosba, ahonnan az utazási iroda busza indult.

Akkor tudatosult bennem igazából, hogy miről is szól ez az egész utazás mikor megláttam mindenkit a parkolóban. Az elmúlt 4 és 12 évem állt előttem. Egy utolsó közös nyaralás az érettségi után és az egyetem előtt. Mindannyiunk szétszéled szeretett otthonunkból és az ország ezer pontjára megy mindenki szeptembertől.

-          Na készen álltok életünk legnagyobb bulijára? – ugrott be Marina és közém Tamás átkarolva minket – Görögország vigyázz! – kiáltotta el magát.

-          Barom. – vágtam hasba nevetve – Ha így kiabálsz nem engednek fel téged a buszra és agyő Görögország. – kacsintottam rá, mire dobott egy puszit.

Mihelyt felszállhatunk a buszra elfoglaltuk a busz hátsó részét. Már az indulás előtt egy pár szülő szúrós szemmel vizslatott minket, nagyon úgy tűnt, hogy nem tetszett nekik, hogy egy busszal fogunk utazni majdnem egy napot.

Hát kicsit több mint egy nap alatt értünk le annak ellenére, hogy a macedón-görög határon röpke négy órát kellett állnunk. A társaság nagy része felsóhajtott mikor megálltunk Thessalonikibe és mindenki végre görög földön nyújthatta ki végtagjait. Salonikitől még kb másfél két óra volt az út Sartiba. De mindenkit kárpótolt a 27 órás útért a Sithonián elénk terült látvány.  A Chalkidiki-félsziget középső nyúlványán végig szerpentines úton haladtunk a tenger felett. Dél körül érkeztünk meg Sartiba a parkolóba. Onnan még semmit sem lehetett látni a tájból, de ahogy sétáltunk a szállásunkra elénk tárult a csodálatos tengerpart szemben az Athos-sal.

-          Stipistopi erkélyes szoba! – törtem az utat a fiúk között és lefékeztem az apartman ház recepciósa előtt. Marina a nyomomban volt.

-          Akkor a kishölgyeké a 21-es szoba. – nyújtotta át a kulcsokat a műanyag kártyával együtt – Ezt a kártyát helyezzék bele az ajtó melletti kis résbe és akkor lesz áram a szobába.

-          Köszönjük. – egy széles mosoly és már húztuk is magunk után az egész ruhásszekrényünket.

Két emeletnyi lépcsőzés majd szobakeresés. 27, 28, 29, kicsit eltévedtünk a folyosón ezért az ellenkező irányba indultunk és a folyosó végén meg is találtuk a 21-es számot. Kulcsa a zárban egy kattanás és máris nyílott az ajtó.

-          Ejha! – engedte el a bőröndje fogóját Marina és egyenes a szemben lévő üvegajtó felé vette az irányt. Elhúzta az rendőnyös ajtót is és elénk tárult a tengerpart. Nem tudtam egyebet tenni én is követtem.

-          Pazar mi? – hallottuk meg Edina hangját a szomszédos erkélyről.

-          Hála normális szomszédok. – mosolyodtam el, mire Gergő is kidugta a fejét az ajtón.

-          Csak halkan az éjjel, szerintem papírból vannak a falak. – kuncogta el magát Marina.

-          Még nem is ittál, de máris túl őszinte vagy. – vágott vissza Gergő nevetve.

-          Majd este. – húzogatta a szemöldökét és sarkon fordult – Fel a bikiniket és irány a part. – emelte a magasba a kezét és elkiáltotta magát.

-          Ki kellene pakolni. – dörzsöltem az homlokom.

-          Ugyan – legyintett – megy nekünk a bőröndből öltözés is, nemde? – vigyorgott rám és az ágya mellé lökte az említett dolgot.

-          Csajok! – rontott be Tamás és Kornél az ajtón.

-          Barmok öltözök! – kapta maga elé kezeit Marina, épp félmeztelen volt.

-          Láttam én már őket. – huppant fel Kornél a pultra, ami a hálót választotta el a kis konyhától.

-          Bunkó! – fújtatott Marina és bevonult a fürdőbe.

-          Megyünk le a partra? – tíz másodpercre néztem félre és Tomi máris az ágyamba fetrengett.

-          Átöltözünk és megyünk.

-          Oké megvárunk titeket. – kulcsolta össze kezeit tarkója alatt.

-          Javíthatatlan hülyék vagytok. – ütöttem homlokon.

Hiába a 27 órás út, nyoma se volt a fáradságnak. Túl sok volt a fölös energiánk és ezt sokszor a fiúk bánták meg. Tomi mindig a nyomomban volt, nem azt mondom, mintha eddig nem lettünk volna ennyit egymás körül. De ez már kezdett Marinának is feltűnni.

-          Te – fordult felém és lentebb tolta a napszemüvegét, épp a parton napoztuk – Tomi kicsit nyomul rád, nem gondolod? – bökött a fejével a vízben szórakozó fiúk felé.

-          Ugyan dehogy. – intettem le – Eddig is közel álltunk egymáshoz. – hunytam le a szemeimet.

-          Hát ahogy gondolod, de nekem bűzlik valami. – hagyta annyiban a dolgokat, aminek nagyon örültem.

Ha már Marina is észrevette lehet benne valami. Kezdett velem másképp viselkedni, pedig alig voltunk egy napja Sartiban.

Este kezdett a város feléledni. Rengetegen bolyongtak az utcákon és persze mi sem tettünk másképp. Népes kis társaságunk megrohamozott egy hangulatos kis tavernát. Persze egyesek maradtak a jól bevált pizzánál, de mi csajok inkább a helyi kajákat részesítettük előnyben, ha már Görögországban voltunk. A kései vacsora után a fiúk a szembe lévő kis ABC-be mentek és bevásároltak egy kis muníciót az éjszakához. Két zacskó alkohollal jöttek ki a boltból és kezdődhetett a buli. Már mindannyiunkban volt jócskán alkohol, Tomi már csak úgy tudott közlekedni, hogy átkarolta a vállamat. Pedig ő aztán tényleg bírja az alkoholt, de a vízzel kevert Ouzo betette nála a kaput.

-          Héj emberek, dizsi! – mutatott Edina az egyik tengerparti épületre. Már tudtuk, hogy az éjjel se fogunk aludni.

A discoba érve persze a fiúk rögtön háborogni kezdek, hogy nekik miért kellett belépőt fizetni ha nekünk nem. De az naná, hogy tetszett nekik, hogy mindenki kapott egy welcome drinket. Smirnoff North vodkát citromkarikával. Teljesen megőrjített az az ital. Édes mint a méz és az illata valami mennyei volt. Hát nem az utolsó North vodkám volt az este folyamán. Épp pirkadt, mikor Gergőék, Marina, Kornél, Betti és én sétáltunk vissza a szállásunkra. A lábam már annyira fájt, hogy a szandálomat a kezembe fogtam. Marina előttem csipogott Bettiéknek én csak magamban sétáltam mögöttük és közben rugdostam a homokot olyan jól esett.

-          Héj minden oké? – maradt le egy kicsit Gergő és átkarolta a vállamat.

-          Aha, csak kicsit sok volt az itóka. – mutattam a kezemmel, hogy a plafonig vagyok tele.

-          Hát ahhoz képest Marina úgy jártatja a száját, mintha most kelt volt fel. – nevette el magát.

-          Hát ha én is fél órát görnyedtem volna a WC fölött lehet hasonlóan viselkednék.

-          Tamás nem tetszett nekem az éjjel. – váltott témát.

-          Miért? Mit csinált? – néztem rá.

-          Hát alig bírtam visszafogni, az összes pasi megakarta ütni, akik veled táncoltak.

-          Ajj, tudod, hogy milyen. – ráztam a fejem.

-          Igen tudom és ezért mondom, hogy vigyázz vele. – nézett el a távolba a Nap épp akkor kelt fel az Athos mögül. A látvány valami bámulatos volt, de az már kevésbé tetszett, hogy mikor teljesen felkelt hirtelen lett 30°C.

A hirtelen jött hőség mindenkit megcsapott és igyekeztünk minél hamarabb visszaérni az apartmanházhoz. A folyosón még el sem köszöntünk egymástól, csak beesett mindenki a saját ajtaján. Amire végeztem a zuhanyzással Marina már ruhástól elaludt. Nem volt szívem felkelteni ezért csak levette a lábáról a szandiját és betakartam a lepedő vastagságú takaróval.

Az elkövetkező napok és éjszakák sem teltek másképp, mint az első. A hétvégén egy kisebb csapattal elmentünk quad-okat bérelni és felfedeztük a környéket. Marina és én a többiek után mentünk, de egy bokros résznél mi a bal helyett jobbra mentünk el és egy kis öblös részre érkeztünk. Szinte körbezárták a sziklák az apró tengerpartot. A tenger lágyan hullámzott. Rögtön lepattantunk a quad-jainkról és a ruhákat ledobálva magunkról rohantunk a vízbe.

-          Ide el kell hozni a többieket is. – terült ki barátnőm a forró homokba miután úsztunk egy jót.

-          El tudnék itt képzelni egy estét, raknák tüzet, pár üveg alkohol és móka. – feküdtem mellé.

-          Na, utolsó este? Csak mi lennénk itt és senki más. – fordította felém a fejét mikor zúgást hallottunk meg. Bence és Tomi voltak azok.

-          Már azt hittük elvitt titeket egy krokodil. – röhögött Bence a quad-on ülve.

-          A tájékozódási képességetek nulla. – állította le Tomi a járművét – De tetszik a hely. – nézett körbe.

-          Épp azt beszéltük, hogy utolsó este eljöhetnénk ide, nincs messze a falutól. Talán ha van 300m.

-          Felőlem. – vont vállat Bence – De menjünk, mert a fejünket veszi a kölcsönzős csávó. – intett a fejével és ott hagyott minket.

-          Na gyerünk csajszi. – csapott a hasamra Marina.

-          Ezt miért kellett? Tudod, hogy fáj? Kicsit lekapott a Nap, túlzottan is. – vettem fel az atlétámat és összegumiztam a hajam. A quadomhoz sétáltam vissza mikor Tomi magához húzott és homlokom puszilt.

-          Remélem így már nem fáj a pocid. – nézett mélyen a szemeimbe, és egy percre elméláztam és azon kaptam magam, hogy az ajkait bámulom.

-          Khm.. – köszörülte meg a torkát barátnőm – Menjünk, mert kapunk a helyes kékszemű kölcsönzős pasitól. – kacarászott már a quadján ülve.

-          Igaza van. – nyomtam egy puszit Tomi arcára és felültem a négykerekűmre. Marina csak megrázta a fejét és elhúzta a csíkot.

Fogalmam sincs, hogy az utóbbi időben mik ezek a változások. Egyre jobban vonzódtam Tomihoz és az elmúlt napok csak még rosszabbá tették az egészet. El tudtam volna olvadni mindig, amikor édesemnek vagy drágaságnak szólított. De persze próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy ez csak baráti alapon történik és persze, hogy én se gondolom másképp és nem fújom fel a dolgokat. De az istenit csak nőből vagyok, és mi mindig felfújjuk az ilyen dolgokat. De ha többet gondolok bele és ha jól gondolom? Ajj ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejembe. Évek óta barátok voltunk és mindig is azt vallottam, hogy baráttal sose kezdjen ki az ember mert megütheti a bokáját. De kezdtem átgondolni ezt a jó tanácsot.

Az utolsó pár napban mindig azon kaptam magam, hogy Tomit figyelem. Persze barátnőmnek leesett egy két dolog, ahogy a csajoknak is. És naná, hogy ezt az orrom alá is dörgölték. Mindig kaptam egy pár csípős beszólást Tomival kapcsolatban.

-          Sára! – kiáltott utánam Tomi, épp a lépcsőn sétáltam felfele.

-          Igen? – álltam meg és visszafordultam.

-          Nem megyünk el kajálni a faluba? – ért mellém.

-          De. – bólogattam – Lezuhanyzom és mehetünk, oké? – mosolyogtam rá.

-          Oké! – nyomott egy puszit az arcomra és kacsintva sétált el.

Besétáltunk a faluba és az első tavernába betértünk. Az elmúlt kilenc napban nem volt egy olyan perc sem, amikor kettesben tudtunk volna lenni, de láttam, hogy ezt Tom is bánta úgy, ahogy én is. De itt volt a lehetőség, amivel persze egyikünk sem élt. Teljesen felesleges és idétlen dolgokról beszéltünk és végül egy kis nosztalgiázás.

Amíg Tamás beugrott visszaúton az egyik sarki kisboltba ostoroztam magam, hogy nem léptem felé akkor én.

-          Bocsi – kért elnézést – A fiúk egy komplett listát sóztak rám. – emelte meg mind két kezét, amik tele voltak táskákkal.

-          Segítsék? – nyúltam volna az egyik zacskóért de átvette a másik kezébe.

-          Nem kell. – karolta át a vállamat – De menjünk, mert a többiek már biztos elkészültek.

A folyosón már ránk vártak. Bence, Máté és Kornél már előre mentek tüzet gyújtani. Gergőék meg épp a ház előtt ülve cigizgettek.

-          Az alkoholkészlet előállt! – emelte fel a táskákkal teli kezét Tomi.

-          Akkor mehetünk is. – karolt belém Marina és összeszedve a többieket az öböl felé indultunk.

Valóban nem volt messze gyalog sem a falutól, egy jó negyed órás séta várt ránk. A fiúk hangulatos tüzet raktak a parton, amit mi rögtön körbe is ültünk. Jó érzés volt együtt látni a bandát. Jobbomon ült Marina, mellette Gergő és Edina, melléjük Dorina és Betti ültek de közéjük furakodott Kornél. Bence és Máté velük szemben épp Juditot boldogították, bal oldalamra pedig Tomi telepedett le Ricsivel együtt. A kezdeti jó hangulatot kezdte átvenni az alkoholmámoros hangulat. Míg a fiúk a vízben szórakoztak, a csajok pedig a parton ültek lábukat a hullámok nyaldosták, addig mi Tomival az tűznél ültünk és beszélgettünk. Egyre jobban kezdett zavarni a közelsége, de még rátett egy lapáttal és átölelt.

-          Esetleg – hajolt a fülemhez – öhm nincs kedved sétálni? – kérdezte.

-          Miért ne. – fordultam felé, de ajkaink vészesen közel voltak egymáshoz.

-          Akkor gyere. – pattan fel hirtelen mellőlem és a kezét nyújtotta.

Először nem tudtam, hogy hova visz, de visszamentünk Sarti déli partjára. Teljesen üres volt a part, csak fentebb jó pár száz méterrel szórakoztak emberek a vízben.

-          Az utóbbi időben összezavarodtam és… - kezdett bele de szájára tettem a kezem.

-          Tomi. – fordultam felé teljes testemmel – Nem tudom mi ez az egész, de nem tudok úgy tekinteni rád, mint egy barátra. – mondtam ki kerek-perec, most semmi értelme nem lett volna annak, ha húzom az egészet.

-          Épp ezaz. – sóhajtott egy nagyot és lágyan végigsimított arcomon majd ujjai nyakamra csusszantak.

Vártam, hogy mondjon még mást is, de csak nézett. Még annak ellenére, hogy éjjel volt láttam csillogó barna szemeit, amik oly sokszor megőrjítettek az utóbbi napokban. Másik keze deréktájon cirógatta bőrömet és óvatosan közelebb vont magához. Fogalmam sincs hogy, de egy pillanat alatt máris éreztem ajkait ajkaimon. Derekamon pihenő keze már a hátamat simogatta és felsőm egyre feljebb csúszott. Csókunk egy kezdeti szájrapusziból vált egyszerre szenvedélyessé. Arra eszméltem fel, hogy már a homokban fekszem felettem Tomival, aki épp a nyakamat csókolgatta. Szabad keze combomon kószált felfele míg be nem ért sortom alá. Élveztem csókjait és simogatását. Kezeimet a pólója alá csúsztattam és kibújtattam a felesleges ruhadarabból. Ismét a szám után kapott, testem minden porcikája beleborzongott a csókjába. De amikor a keze a sorton gombjához ért és épp kiakarta gombolni kipattantak a szemeim.

-          Várj! – nyögtem a szájába és megfogtam a kezét, mire fentebb tornászta magát.

-          Baj van? – nézett rám kérdőn.

-          Azt hiszem ez nem a legokosabb dolog. – ahogy kimondtam a szavakat legördült rólam és mellém feküdt – Nem akarok meggondolatlanul cselekedni. – ültem fel és lentebb húztam a felsőmet.

-          Igazad lehet. – nyúlt a pólójáért és felvette – Visszamegyünk? – állt fel és nézett a távolba. Hirtelen vált teljesen idegenné számomra.

-          Aha. – fésültem át a hajamat ujjaimmal és felálltam.

Szó nélkül sétáltunk vissza a többiekhez. Szinte az egész bagázs a vízben lubickolt Tomi rögtön lekapta a pólóját és beszaladt hozzájuk a vízbe. Én csak leültem a tűzhöz és az egyik pezsgős üvegért nyúltam. Nagyot kortyoltam belőle és próbáltam mindent kizárni a fejemből. Végtére az utolsó esténk volt Sartiban. Lehúztam még az utolsó kortyot az üvegből és kibújva sortomból lekaptam a pólómat és a berohantam a vízbe. Marin egy műanyagflakont dobott elém, amiben vörösbor volt. Lecsavartam a kupakot és meghúztam.

Mikor reggel felkeltem, kicsit húzott a fejem, nagyon melegem volt, de ezen kívül jól voltam. Éreztem, hogy jól döntöttem mikor elküldtem Tomit, mert ha ő nem is én biztosan megbántam volna mostanra. Igazuk van a többieknek, hogy többet érzek iránta, mint barátság, de ha ő is így érez akkor ha most felkelek és kimegyek a szobából minden rendben lesz. De mi van, ha megbántottam azzal, hogy visszautasítottam, hogy ha ezek után úgy érzi nem akarok tőle semmit. Á ez kizárt, hiszen mikor megcsókolt és visszacsókoltam, és olyan heves és szenvedélyes volt a csókunk, hogy biztosan neki is éreznie kellett, hogy ez több mint barátság, több mint egy éjszaka.

Csak úgy cikáztak a felemben a gondolatok. Arra is csak akkor figyeltem fel, hogy drága barátnőm nem fekszik az ágyában, mikor kicsapódott az ajtó és Marina vigyorgó fejjel lépett be rajta.

-          Hahó Csajszi felébredtél már?- vigyorgott nekem.

-          Amint látod igen. - intettem neki, de még mindig nem bírtam fölkelni. És mint a villám, drága barátnőm már az ágyamban volt.

-          Azt hittem még alszol, mert mikor kimentem még nagyon horpasztottál és nem akartalak esetleg fölébreszteni. Hiszen akkor nekem annyi lenne. De így! Na mesélj? MI volt tegnap? - kacsingatott vidám, egyszerűen nem értettem honnan jön ez a sok energia. úgy nézett ki, mint aki nem is bulizott tegnap éjjel, pedig épp ellenkezőleg rosszabb volt, mint én.

-          Nyugi már, nem pörögj annyira, még rosszul leszek tőled. Valaki nem viseli olyan jól a másnaposságot, mint te. - nyújtottam ki a nyelvem és a takarót a fejemre húztam.

-          Na azt már nem Radnai Sára. Most szépen kibújsz az ágyból és mindent elmesélsz nekem. - húzta le rólam drága barátnőm a takarót.

-          De mégis mire vagy annyira kíváncsi? - el se tudtam képzelni mit akar, hiszen senki nem látott minket akkor meg honnan tudja.

-          Na ne nézz hülyének, te meg Tomika. - kacsingatott úgy hogy nekem már a nézése is fájt.

-          Honnan tudsz te erről?

-          Drága eltűntetek, csak ti ketten nem voltok itt onnan tűnt fel, és egyszerre kerültetek elő. Szerinted hülye vagyok én? - kérdezte, és úgy nézett rám, mint aki valami nagyon csúnya dolgot követett el és most fog érte megbűnhődni.

-          Na jó elmondok mindent. - mikor ezt kimondtam elkezdett ugrálni az ágyon - De nyugi, nem akarom, hogy más esetleg bejöjjön. - erre leült törökülésbe velem szembe, tisztára olyan volt, mint egy kisgyerek, aki arra vár, hogy az anyukája meséljen neki valami szépet.

Szépen részletesen elmondtam neki mindent, onnan hogy Tomi elhívott egészen odáig, amíg visszaértünk hozzájuk. S mindezt Marina szépen csendben hallgatta végig, de láttam az arckifejezésein hogy miről mit gondolt.

-          Te tényleg nem akartad? - bökte ki az első és számára a legfontosabb kérdést mikor befejeztem.

-          Nem az hogy nem akartam, de tudod Tomi milyen, és nem akartam, hogy én is csak egy trófea legyek a számára, így legalább tényleg kiderül, hogy többet akar tőlem egy éjszakánál vagy sem. - mosolyogtam, s nagyon reméltem, hogy tényleg helyesen döntöttem.

-          Na jó, remélem igazad lesz és nem csesztél el mindent. Viszont most már idő van, öltözz fel szépen és pakolj össze. Ugyan is három óra múlva indul a busz hazafelé. - adta ki az utasítást parancsnok barátnőm és aztán már ki is viharzott a szobából.

Én meg szépen lassan visszadőltem az ágyba és a plafont néztem egy ideig. Nem tudom hová mehetett Marina, de mikor végre fölkeltem láttam, hogy a csomagjai már nincsenek a szobába. Egy gyors zuhany, majd a maradék dolgaimat is összepakoltam és én készen álltam arra, hogy Pécs felé vegyünk az irányt.

-          Na elkészültél már végre? - rontott be a szobámba Gergő, az én drága fogadott bátyám.

-          Jelentem igen. - mutattam a bőröndjeimre.

-          Rendben akkor segítek kicipelni, mert már szinte csak tiéd hiányzik. - vigyorgott egyet, és mikor elment mellettem összetúrta a hajam.

-          Hé ez most mire volt jó? - és gyorsan utána nyúltam, de hiába ő gyorsabb volt. Megigazítottam a tincsim, és a maradék dolgaim utána vittem.

-          Amúgy mizu kicsi lány? Egész nap nem is láttalak, csak azért nem mentem be a szobába megnézni, hogy élsz e még, mert Marina elmondta, hogy ő már beszélt veled és jól vagy. De ugye tényleg jól vagy? - dugta a képét az én képembe.

-          Igen persze jól vagyok, csak kicsit fáradt. - „ja és rohadt ideges”, gondoltam hozzá magamban, mert akkor pillantottam meg Tomit a busznál.

-          Sziasztok! - köszöntöm mindenek mikor végre a buszhoz értünk miután bepakoltuk a csomagjaimat elindultam Marina felé, de Tomi elém állt.

-          Szia te! Nem is láttalak egész nap, már azt hittem elnyelt a föld. - ölelt át és adott két puszit.

-          Szia! Á csak a szobámba gubbasztottam. - ez az minden rendben van, belül ugráltam örömömben.

-          Ülsz velem a buszon hazafelé? Marinát már megkérdeztem azt mondta, hogy felőle rendben van. - hirtelen meg se tudtam szólalni, annyira meglepett. Elhajoltam mellette és láttam, hogy Marina minket figyel és nagyon vigyorog.

-          Tőlem is rendben van. - mondtam a gyönyörű barna szempárba, ami engem nézett.

-          Jó kis utazásunk lesz ölelt át és elindultunk a busz felé.

Teljesen megnyugodtam és tudtam, hogy jól döntöttem az este. Miután végre mindenki felszállt a buszra indulhattunk is haza. Szerencsére a buszon Marina mögöttem ült, még pedig Tomi egyik legjobb barátjával. Mellettünk pedig ott voltak Gergőék. Tehát nagyon jó hangulatba telt az utunk hazafelé.

Mikor végre megláttuk Pécs első lámpáit hatalmas sikongatás kezdődött a buszon. Annyira örült mindenki hogy végre itthon vagyunk. Tomival megbeszéltük, hogy majd keressük egymást.

És ez így is történt. Mindennap órákat beszéltünk MSN-en, ha ott nem akkor SMS-eztünk, tehát egész nap kapcsolatban voltunk.

A kedvenc szórakozó helyünkön most szombaton lesz a nyárzáró buli, amire megbeszéltük a bandával, hogy elmegyünk. Péntek délután Marinával elugrottunk gyorsan valami új felsőt venni. Sikerült is mindketten találtunk kedvünkre valót.

Este viszonylag korán szerettem volna lefeküdni, ezért írtam is Tominak hogy nem leszek MSN-en, de holnap találkozunk. Mire ő visszaírta, hogy semmi baj, és hogy holnap, vagyis szombaton valami fontos dolgot szeretne nekem mondani. Na ezek után mit nem mondjak nem igazán tudtam az alvásra koncentrálni. Csak a szombat estére tudtam gondolni, és arra hogy mit fog nekem Tomi mondani. Vagy százféleképpen lejátszódott a fejemben az egész jelenet, mire sikerült elaludnom.

Szombat délelőtt már annyira nem bírtam magammal hogy muszáj voltam fölhívni Marinát.

-          Tomi valami fontos dologról akar velem beszélni ma? - hadartam el gyorsan a telefonba, ahogy fölvette.

-          Neked is szia Sára! Köszi a kérdést jól vagyok, de ahogy hallom te nem. - röhögcsélt barátnőm a telefonba.

-          Ja bocsi, de annyira ideges vagyok. Alig aludtam valamit az éjjel, miről akar ez velem beszélni. Én ezt nem bírom! - nyafogtam a telefonba, mint kb egy 15 éves kis picsa.

-          Nyugi Csajszi! Minden rendben lesz. Átmenjek hozzád és együtt készüljünk el? - ajánlotta fel barátnőm.

-          Igen az tök jó lenne. - annyira jól esett, hogy ő mindig ott van nekem ha szükségem van rá. És ha baj van csak ő és Gergő tudnak megnyugtatni.

-          Okés Picsám. Akkor hétre nálatok vagyok. Addig is nyugi, ne csinálj hülyeséget. Puszika! - azzal le is nyomta a telefont.

A nap további részébe próbáltam nem az estére koncentrálni. De mikor Marina megérkezett végre, na onnantól kezdve minden az estéről szólt. Úgy kicsíptük magunkat, mint még soha. Na jó mi mindig kicsípjük magunkat, de most éreztük hogy ez az este más lesz.

A többiekkel tízkor találkoztunk a szórakozóhely előtt. Mindenki ott volt kivétel Tomi. Na itt már kezdtem paranoiás lenni, de szerencsére Marina megnyugtatott. Miután bementünk, és elfoglaltunk egy jó kis helyet, ahová a dolgainkat pakolhatjuk, rendeltünk italt. Mi csak a szokásossal kezdtünk. Kb a harmadik körnél tartottunk, mikor újra szétnéztem és Tomi még sehol sem volt.

-          Sziasztok! - köszönt Tomi mikor végre ő is odaért a buliba, ám nem magába érkezett, hanem egy lány társaságában.

-          Sziasztok! - köszöntünk szinte egyszerre akik még a bandából ott voltak.

-          Hagy mutassam be a barátnőmet, Mirtillt…- úgy megdöbbentem, hogy teljesen lefagytam, és hogy innentől mit mondott nem is hallottam, mert csak egyetlen szót ismételtem magamba: a barátnőmet, a barátnőmet…..

Nem éreztem valami jól magam, szédültem a gyomrom görcsölt és úgy éreztem, ha nem jutok ki innen azonnal összeesem. Ezért gyorsan fölálltam, és nem figyeltem senkire csak arra, hogy minél hamarabb kijussak a friss levegőre. Mikor kiértem még mindig nem hittem el, amit bent hallottam: barátnője van. Akárhányszor újra és újra elismételtem magamban egyre rosszabbul lettem. Hirtelen két kezet éreztem meg a vállamon. megfordultam Gergő és Marina álltak mögöttem.

-          Rosszul vagy? Vagy miért jöttél ki olyan hirtelen? - kérdezte Gergő, miközben én hol rá hol pedig Marinára néztem. Mindkettőjükön látszott, hogy nagyon aggódnak.

-          Barátnője van. - ennyit bírtam csak mondani, és ahogy kimondtam kitört belőlem a zokogás.

Marina és Gergő egyszerre öleltek át és tudták, hogy míg én meg nem szólalok addig nekik is felesleges. Ismertek már, mint a rossz pénzt, hogy ilyenkor a legjobb, ha kisírom magam, mert akkor megnyugszom. De ha ez nem következik be, akkor  elvesztem a fejem és olyat csinálhatok, amit később megbánok. Nem tudom mennyi idő telhetett el mire elkezdtem megnyugodni, és csillapodott a sírásom is. Ekkor elengedtem őket előhalásztam egy zsepit megtöröltem magam és rájuk néztem.

-          Hogy tehette ezt velem? Mi a franc volt az egész nyaralás alatt, főleg utolsó este, meg a buszon, és mikor elváltunk, és hogy egész héten arról beszélt, hogy majd itt újra találkozunk? Meg tudjátok nekem magyarázni? Mert én semmit nem értek? - adtam ki magamból mindent.

-          Hé Csajszi nyugi! Ezt senki nem tudja neked megmagyarázni csak ő. Azt meg mindhárman tudjuk, hogy ő nem fogja. Bent van a drága barátnőjével, mikor kiszaladtál elkezdi:”Hát ennek meg mi baja?” Szóval ne foglalkozz vele. - próbált vigasztalni Marina.

-          Na jó mivel én be se voltam avatva az egészbe elmondanátok mi folyik itt? - nézett ránk Gergő, és akkor esett le, hogy ő tényleg nem tudja mi történt köztem és Tomi között görögbe.

-          A záró bulin Tomi és én smároltunk. De több nem történt, mert én nem engedtem, pontosan, azért mert nem akartam még egy trófea lenni a számára, és tesztelni is akartam. Mert ha azok után nem keresett volna, akkor csak egy éjszakás kalandot akart, de ha keres, akkor ő is többet szeretne. Vagyis én így gondoltam. - ekkor elcsuklott a hangom és majdnem megint elkezdtem a sírást.

-          Szóval keresett? - kérdezte Gergő.

-          Igen, a buszon is tudod elintézte, hogy mellettem üljön, és azóta meg minden nap beszéltünk. Azt is megbeszéltük, hogy majd itt találkozunk. Azt mondta alig várja, hogy újra lásson, és hogy majd szeretne velem beszélni valamiről. istenem hogy hihettem, hogy arról akar majd velem beszélni, hogy fontos vagyok neki, és hogy többet szeretne tőlem. Úgy látszik, hogy őt már azok a lányok nem is érdeklik, akik nem adják be rögtön a derekukat. – éreztem, hogy kezd rajtam a düh eluralkodni, és már nem sírni akartam, hanem legszívesebben kiabáltam volna.

-          Én most bemegyek és megverem. - jelentette ki Gergő és már indult is, de Marinával még ideébe el tudtuk kapni, és ekkor az ajtóban megjelent Tomi.

-          Hé Sára minden okés? Úgy kirohantál az előbb? Rosszul lettél vagy mi történt? – ért ki Tomi a szórakozóhely elé.

-          Nem tartozik rád, hogy mi bajom van!

-          De miért? Hiszen barátok vagyunk? Vagy megbántottalak valamivel?

-          Még kérdezed? Mégis mi volt ez a héten? Vagyis nem, az-az este Görögbe? Meg hogy mellettem akartál ülni a buszon, meg az egész hét? Mégis mi volt? Jó tudom eddig is barátok voltunk és közel álltunk egymáshoz, de nem ennyire? Megmagyaráznád nekem, mert én semmit nem értek! - miután mindezt kiadtam magamból nem tudtam inkább síni volna kedvem vagy ordítani.

-          Semmi, vagyis én nem akarok tőled semmit. Tudom, ami Görögbe történt nem ez mutatja, de az csak egy hiba volt. Kicsit többet ittam és ennyi. Tényleg sajnálom, ha megbántottalak, de tudod nekem Mirtill tetszik és ő is a barátnőm. Én tényleg csak barátként tekintek rád. - minden egyes szava mintha egy kés lett volna, amit a szívembe szúrtak. „Hiba volt”, „csak barátok”… Egyszerűen hinni se akartam a fülemnek.

-          Tűnj innen és soha többé nem akarok veled beszélni. Mi soha nem leszünk barátok többé, és soha nem akarlak látni téged. Világos! - az utolsó szót kiabáltam.

-          De… - kezdett volna bele, de én beléfojtottam a szót.

-          Nem Tomi semmi de. Komolyan gondoltam mindent, amit mondtam. Látni se akarlak! - itt már a sírás kerülgetett, de annyira már nem alázkodok meg előtte, hogy sírni kezdjek.

-          Tényleg Tomi jobb ha most mész! - lépett közénk Gergő, akár egy testőr, aki épp egy zaklatótól akar megvédeni.

-          Jól van. - mondta, aztán megfordult és eltűnt.

-           Én most hazamegyek. - jelentettem ki és már indultam volna is, de akkor jutott eszembe, hogy a táskám bent hagytam - Gergő kihoznád a táskám légy szíves? Nem szeretnék oda most bemenni.

-          Hát persze! - és már indult is.

-          Most már tudjuk mi az a fontos, amit mondani akart. Az hogy barátnője van. Hát ez nagyszerű, ha ezt tudtam volna, tuti nem jövök el. - törölgettem a könnyeim, nem akartam sírni, egyszerűen nem.

-          Tomi egy seggfej, ne is foglalkozz vele. Nem tudja mit veszített. Hallod nem te veszítettél, hanem ő. - próbált marina lelket önteni belém.

-          Köszi, de én ezt most nem így érzem. - próbáltam mosolyt erőltetni magamra, de nem sikerült valami jól.

-          Biztos hazamész? Mert én a helyedbe bemennék és csak azért is jól érezném magam. - bökött oldalba és vigyorgott, mint a vadalma. Gergő ekkor érkezett meg a táskámmal szerencsére.

-          Nem jobb lesz, ha hazamegyek. Nem hiszem, hogy kibírnám, hogy őket nézzem egész este. Jó tudom, nem kell odanézni, de akkor is. Sajnálom, ennyire nem vagyok erős. - mosolyogtam, de a szemem könnyes volt.

-          Akkor hazakísérünk. - jelentette ki és erőlejesen Gergőre nézett.

-          Ja igen hogyne, ez csak természetes, de előtte szólok Edinának. - bólogatott mint egy jó kiskutya.

-          Nem kell srácok de tényleg. Most szeretnék egyedül lenni, és kiszellőztetni a fejem. Amúgy se lakok messze, emlékeztek? - kacsingattam, majd magamhoz öleltem őket - Annyira szeretlek benneteket!

-          Mi is téged! - mondták egyszerre.

Miután elváltam a két legjobb barátomtól és elindultam hazafelé, eldöntöttem magamban hogy elfelejtem, ami köztem és Tomi között történt Görögországba és kitörlök minden érzést magamból vele kapcsolatban. És azt is, hogy ez volt az első egyben az utolsó, hogy egy barátomtól többet is akartam, mint barátság.