Dorcsi

Dorcsi - Te vagy a(z)...

Te vagy a(z)…

 Fent az égben angyalok élnek. Lent a földön emberek tengetik mindennapjaikat. Sokan nem hiszek a mesékben, de még is olykor rá kell döbbennünk arra, hogy a mesék igen is valóra válhatnak, és nem csak a képzelet szüleményei.
 A fiú zihálva, verejtéktől csillogó homlokkal ült fel az ágyban. Már megint rémálmok gyötörték. Mindig ugyan azok a képkockák már két hónapja! Egy hófehérbe öltözött lány, angyal szárnyakkal. Fekszik a földön élettelenül. Barna hajtincsei a szemébe hullottak, ezzel eltakarva a csukva tartott íriszeket. Tisztán látszott a gyönyörű lény hamva bőre. A fiú tétova lépést tett a lány felé. Az angyal szeméből kisöpörte kusza hajtincseit. Erre a misztikus lény szemei kipattantak. Mélyen egymás íriszeibe merültek. A srác ajkai közelítettek az angyaléhoz, mikor egy tűz oszlop választotta szét őket, majd felébredt.
 Az órára pillantott az álomtól zaklatott fiú. Szeptember elseje van, ami egyenlő az első tanítási nappal. Ezért kikelt az ágyból és megmosta arcát, hátha el tudja üldözni a képeket, melyek folyton felvillantak a szemei előtt. Miután elvégezte reggeli teendőit, beszállt a kocsijába és százhússzal hajtott az iskola felé. Mikor megérkezett, még csak néhány diák lézengett az intézmény területén. Pár perc múlva mellé gurult egy piros Swift Edition 20. Egy tizenhat éves körüli lány ugrott ki félénken, de kecsesen a járműből. A fiú végigmérte a kocsi vezetőjét. Tornacsukát viselt, fekete csőnadrágot, ami passzolt a lábaira. Fekete kapucnis, cipzáras pulcsi volt rajta, alatta pedig egy citromsárga póló. Végül odaért az arcához. Ekkor mindkettejüknek leesett az álla, bár a csajszi próbálta leplezni, több-kevesebb sikerrel. A fiú azt az angyalt látta maga előtt, akit meg akart csókolni álmában, csak annyi különbséggel, hogy a kocsiból kiszállt személynek a hátát nem díszítették szárnyak.
 Sietve ő is kiugrott az autójából és rohanni kezdett a lány után, de csengettek és mennie kellett fizikára. A hősünk a hátsó padban ült egyedül. Az óra már tíz perce tartott, mikor belépett rajta az álombeli lány. Félénken körbepillantott. A tanár arra kérte, hogy mutatkozzon be.
-          Sziasztok!- szólalt meg a csilingelő hangján- Új vagyok itt. A családommal nem rég költöztem ide Kaliforniából Los Angelesbe. A nevem Angel- mosolyodott el halványan.
-          Köszönjük. Ülj le légy szíves oda hátra- mondta a nevelő és folytatta az órát.
 Angel hátra sétált az egyetlen üres helyre. Lepakolta a cuccait, de a padtársa nem engedte, hogy figyeljen.
-          Szia! Thomas vagyok, de csak Tom- nyújtotta a pad alatt a kezét a lány felé.
 Angi elfogadta a barátságos gesztust. Mikor Tom és Angel keze összeért, a fiú előtt elkezdtek leperegni azok a képek, melyeket csak álmodott, majd egy újfajta, amin éppen beszélget az „angyallal” az autójánál.
 Thomas sietősen elkapta a kezét és próbált az órára összpontosítani, de akárhányszor oldalra pillantott, a padtársa figyelte őt. A csengő hallatára a két tinédzser egyszerre ugrott fel a padból és rohant ki. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy minden órájuk közös volt és ez azzal járt, hogy Angelnek Tom mellett kellett ülni, mert egyetlen egy üres helyet talált az osztályban.
-          Mi van Tom? Mi bajod?- torpant meg Angi hirtelen és meg is fordult ezzel a lendülettel.
 A fiúnak nem működtek rögtön a reflexei, ezért neki ment a lánynak és arcaikat pár centi választotta el. Angelt teljesen elvarázsolta a fiú Thomas rövid, tüsi haja, mely mogyoró barna árnyalatot öltött. Elveszett a csokoládébarna szemekben, és izmos karjai között. Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon és egy lépést hátra lépett.
-          Semmi.
-          Akkor miért nem szólsz hozzám?- Angel kezdett ideges leni, ami nem jellemezte az ő természetét.
-          Mondom, hogy semmi!- felelt már Tom is ingerültebben.
-          Hát jó!- ezzel sarkon fordult a lány és bement a tanterembe.
 Levágta magát dühösen a székbe és elődobálta a felszerelését, ami szükséges volt a matek órához. Kibámult az ablakon és a felhő takarta nap felé fordította a fejét, melyen itt-ott utat törtek maguknak a nap, fényes sugarai.
-          Istenem! Már megint!- gondolt magában Angel.
 E közben, hogy elrévedt a felhő világban, nem is vette észre, hogy a matek tanár bejött és már javában magyarázta az óra anyagát, amiből szinte nem értett senki semmit. Tom bőszen írni kezdett egy négyzetrácsos papír lapkára, melyet odacsúsztatott a padtársának.
 „ Nincs semmi bajom, csak rosszul ébredtem és átragadt egész napra! Bizonyításul órák után dumáljunk!”- írta Thomas. Angel egy nagyot sóhajtott.
 „Rendben.”
 Angel nem értette a fiút a hirtelen változása miatt, de legyen. Az órák hamar elsuhantak, ahogy a napok is. Angel és Thomas lassan megtalálta a közös hangot, mely egy erős barátsághoz vezetett. Bár az nem segítette a helyzetet, hogy a fiút még mindig rémálmok gyötörték, és ha olykor a barátnőjéhez ért, megjelentek az ismerős képek, de a végén mindig valami új jött elő. Olyan víziók peregtek le Tom szeme előtt, amin ő és az új barátnője egyre közelebbi viszonyba kerülnek. E közben Angel tisztában volt azzal, hogy nem szabad neki többet éreznie, mint barátság. Az érzés ellen nem tudott tenni semmit. Minél több időt töltöttek együtt, annál erősebb kötelék alakult ki a két fiatal között. A lány feladatául azt kapta, hogy védje meg a fiút. Az égiek azt parancsolták. Kikötötték, h barátságos gesztusnál több történik, Angel nem védheti meg többet senki életét.
 Egyik nap Tommal sétált a lány. Csendben ballagtak egymás mellett a tengerparton. A fiú hirtelen megragadta a lány kezét és maga felé fordította. Ismét jöttek a látomások, de próbálta kizárni az elméjéből a jövő képeit. Angel reszketni kezdett, amint a víziók megjelentek, mert megérezte, ahogy a fiú izmai megfeszülnek.
-          Mondd el mi vagyok!- nézett rá könyörgően Tom a reszkető szépségre.
-          Én… én… ne… nem tudom- dadogott Angi.
-          Oh! Ugyan Angel! Te is tudod és én is tudom, hogy nem vagy se Te se én hétköznapi ember.
-          Én elmondanám, ha megtehetném, de nem tehetem!- zokogta Angel.
-          Miért?- Tom kétségbeesetten tartotta szerelmét, mert annak térde rogyadozott.
-          Nem engedik meg! És ne kérdezz többet!- hunyta le a szemét a lány.
-          Még egyet. Kérlek!- meg sem várva a vele szemben lévő zokogó lány válaszát, folytatta- Szeretsz?- nézett a fiú szintén könnyes szemekkel, de neki tartania kellett magát, hisz még is csak férfi.
 Angel csak bólintott, majd kitépte kezeit a fiú vasmarkai közül és hazáig szaladt. Futott úgy, ahogy csak tudott. Majd előhívta szárnyait és felrepült az égiekhez. Mikor felért, letörölte még mindig csordogáló könnyeit. Mély levegőket véve lenyugtatta magát, és a tanács elé lépett.
-          Thomas sejti, hogy nem hétköznapi ember- mondta komolyan.
-          Nos, akkor ideje lenne megtudnia, hogy ki is Ő valójában- felelte a tanács irányítója. Angel távozni készült, de megszólalt a vezető- Angel! Az érzelmeidet nem tudod irányítani, de a tetteidet igen. Ha csak egy csók is elcsattan, megfosztunk a szárnyaidtól és valaki más fog a védencedre vigyázni.
-          Értettem- Angel ezzel távozott.
 Nem értette, hogy miért baja az égieknek, ha ők együtt lennének, de inkább lesz mellette és támogatja, mint hogy ne lássa, és egyedül hagyja. Fog szorítva landolt, mert már előre félt. Miután emberi formába szedte magát, Tom számát pötyögte be a telefonba és hívni kezdte. Egy csöngés… Két csöngés…
-          Szia!- hallotta a fiú meglepett hangját.
-          Tudunk találkozni?- Angel nem kertelt, hanem rögtön a lényegre tért. Miután lebeszélték a helyet és elindult. Tom már várt rá és egy öleléssel köszöntötte a lányt. Elindultak sétálni a parton.
-          Miért akartál találkozni velem?- fordult Tom a barátnőjével szembe.
-          Elmondani… mindent- nyögte Angel- Csak azt nem tudom, hogy hol kezdjem- pirult el, mire Thomas elmosolyodott.
-          Próbáld meg az elején.
-          Nos, valóban nem vagyunk hétköznapi emberek. Te egy látnok vagy. Az álmaidban kapod a jövő vízióit. Én egy védőangyal szerepét töltöm be az életedben, és ebből már következtethetsz, hogy téged kell megvédenem. Különleges vagy és nem sok embernek adatik meg ez a képesség. Sőt! Az sem kizárt, hogy te is olyan angyal leszel, mint én. Vannak vezetőim, az égiek. Egy-egy feladatnál szabályokat szabnak meg. Ha te is egy leszel közülünk, akkor a tanács tagja leszel, mivel van képességed. Mikor meglátsz egy fénycsóvát a borús felhők között, egy angyal jön a földre- avatta be Tomot.
-          Várj! Akkor most én is angyal leszek, vagy sem?!
-          Ezt nem lehet tudni. A jelek arra utalnak, hogy nem.
-          És mitől kell megóvnod?
-          A bukott angyaloktól. Rád vadásznak.
 Ekkor Tom közelebb lépett védőangyalához és végig simított a csodálatos lény hamvas bőrén.
-          Te vagy az én védőangyalom- közeledett a fiú arca a lányéhoz.
-          Nem! Nem! Ezt nekem nem szabad!- hőkölt hátra Angel- Az égiek nem engedik. Tom, én, szeretlek és érzem, hogy ezt viszonzod nekem, de nem csókolhatsz meg a számon, mert akkor elveszik a szárnyamat és nem vigyázhatok Rád és nem is találkozhatok Veled, amibe belehalnék- hadarta a lány kétségbeesetten.
-          Te nem haltál meg már egyszer?- kérdezte Tom.
-          Tom! Ne hülyéskedd el!- pirított szerelmére az angyal.
-          Jó. Bocsi, de akkor most komolyan. Nem haltál meg már egyszer?
-          Nem… én álomangyaltól születtem és ezért, automatikusan angyallá változtam. Ezért lettem védőangyal.
-          Értem… szóval Te amolyan különleges angyal féle vagy?
-          Nem tudom- vont vállat Angel.
 Nagyon sohasem foglalkozott ezekkel a dolgokkal, csak azt tudta, hogy édesanyja halandó ember volt és édesapja, pedig álomangyal. Mikor a kislány megszületett az anyukája is csatlakozott az angyalok seregéhez. Angel mióta az eszét tudja, azóta segít az embereken és rekedt meg egy tizenhét éves lány testében, kivétel, mikor nem a szárnyaival sétálgatott.

 Ismét eltelt sok idő. Angel kezdett egyre feszültebb lenni, mert érezte, hogy nem sokára eljönnek a fiúért, azért akiért még az életét is feláldozná, nem csupán kötelességből, hanem szerelemből is.
 Thomas is folyton látomások kínozták Kedvese haláláról, és megrémítette az a tudat, hogy elveszíti. Nem láthatja kedves arcát, nem hallhatja csilingelő kacaját. Előre rettegett a hiány tudatától.
 December huszonnegyedikén sétálgatott a két fiatal a tengerparton. A szellő hűvösen borzolta a szerelmespár haját. Angel érzett valamit a levegőben. Valami furcsát, és megmagyarázhatatlant. A nővére is a bukott angyalok csoportjához csatlakozott. Sziszi mindig is az a lázadó típusú lány volt. Angi megérezte, ha a közelében tartózkodik a nővére. Most is ez az érzés kerítette hatalmába.
-          Tom fuss!- parancsolt védencére Angel, mikor belé csapott a felismerés villáma. Tudta, hogy eljött az idő, mikor fel kell áldoznia az életét a szerelméért, amit, egy cseppet sem bánt, csak félt attól, hogy Tom valami őrültséget fog emiatt csinálni.
 De nem volt már a látnoknak sem ideje elmenekülni. A sötét szerelésű angyalok abban különböztek, hogy szárnyuk éjfekete színt öltött és a düh uralja az egész lényüket. Angelnek fehér szárnyai voltak.
 Hatan jöttek a különleges fiúért. Angi egyedül kelt annak védelmére.
 Két fénycsóva ütközött egymásnak. Az angyaloknak akár az életükbe is kerülhet ennek a misztikus, megmagyarázhatatlan erőnek az előhívása, ha egyedül viszi véghez. Angel csak reménykedett, hogy annyi ideig sikerül feltartóztatni a „rablókat”, hogy Thomas menekülni tudjon
-          Tom! Menj innen!- ordította a lány.
-          Nem! Angel nem hagyhatlak itt!
-          Muszáj lesz!- nyögte a védőangyal.
 A beszéd sok energiát elvett tőle. Ereje gyengült és a fiú sem mozdult. Angel összeesett, de az égiek megjelentek. Tom odarohant szerelméhez és odébb húzta a lányt, mert Angi helyére a tanács tagjai kerültek.
-          Angel! Angel, nyisd ki a szemed!- zokogott Thomas- Szükségem van Rád! Kérlek! Szeretlek- ölelte magához az, éppen hogy csak lélegző lányt.
 A düh az elméjén úgy kerekedett felül, mint egy tornádó. A bukott angyalokra koncentrált és egy ruganyos, láthatatlan fal a szikláknak nyomta a sötétség angyalait, ezzel az égiek elfogták őket.
 Angel meghalt. Nem lélegzet. Tom erősen szorította magához szerelme élettelen testét. A fájdalom lassan terjedt szét minden porcikáján. Nem volt miért élnie már. Ő is követni akarta kedvesét.
-          Meghalt! Valamit csak lehet tenni!- kelt ki magából Thomas.
-          Egy esély van- ment oda a legöregebb tanácstag- meg kell csókolnod.
-          De elveszik akkor a szárnyait!
-          Az már nem érvényes. Ha egy angyalt a szereleme megcsókol, életre kel, de halandó lesz, mint Te.
 Tom nem tétovázott egy percet sem. Ajkait lágyan Angel szájára nyomta. Minden szerelmét beleadta ebbe a csókba. Végre kimutathatta az érzéseit. Angi tüdejébe lassan újra oxigén szökött. Még ő sem tudott a csóknak a törvényéről. Angi arca égni kezdett és érezte az ereiben újra meginduló vér száguldását. Szíve gyors vágtába kezdett. Tudta, hogy meghalt, de érezte, hogy már nem az, aki eddig volt. Nem feszítette a hátát a kitörni vágyó szárnyak. Lassan kinyitotta szemeit. Tom arcára simította a kezeit.
-          Mi történt?- suttogta a már halandó lány.
-          Meghaltál. Van egy törvény a halott angyalok javára. Ha elhunyt és a szerelme megcsókolja, halandóként folytathatja életét- révedt a szerelmes ifjú Angel fekete szemeibe.
-          Akkor mi most együtt lehetünk?- kérdezte a lány, amit már az elején is meg szeretett volna kérdezni.
-          Igen! Együtt!- pörgette meg Tom Angelt a levegőbe.
 Thomas nem bírta ki és újra meg újra hosszú, szerelmes csókba forrtak össze. Angel ekkor már teljesen biztos volt abban, hogy a fiú is ugyan úgy érez, mint ő, ha nem erősebben. Repesett a boldogságtól, hogy végre nyaltan kimondhatja az érzéseit. Készségesen simult a védelmezően ölelő karok közé.
-          Te vagy az én megmentőm- suttogta Angel.
 Az ember sokszor nem hisz a mesékben. Azt hiszik, hogy megízelik a boldogság ízét, miközben egyáltalán nem is azt érzik. Egy kis mámorra már azt mondják, hogy boldogság. Az, aki a halálból jön vissza, az mondhatja magára, hogy boldog, mert ő, már a maga valóságában látja az életet. Angel is így látta már az életét, és egy támasz segített neki kiigazodni az emberek furcsa világában.