A fenébe, mégis mi a fenét keresek én itt? Nem hiszem el, hogy rá tudtak venni, pedig teljes mértékben elutasítottam minden nemű könyörgést, vagy alkudozást, fenyegetést. Akkor mégis, hogy jutottam ide?
- Jaj ne már Edward, ez csak egy délután, nem igaz, hogy nem bírod ki.
- Nem, nem bírom ki, minek menjek én oda, azt se tudom ti minek mentek. Mit tudtok ennyire élvezni rajta?
- Azt, hogy legalább nem itthon poshadunk.
- Viccesek az emberek amikor azokon az izéken ülnek.
- De vidámpark? Miért pont oda, akkor már menjünk inkább állatkertbe ha már ennyire mehetnéketek van.
- Okoska, nem rémlik, hogy mikre vadászunk? Nem hinném, hogy kísértésbe kéne esnünk.
Emmett felszólalása után úgy néztem rá mint egy őrültre. Ezt most nem mondja komolyan ugye? Ezt nyílván csak viccnek szánta, egy tipikus Emmett közbeszólás akart lenni, csakhogy beszélhessen. Bele néztem a fejébe, hogy ezt most mennyire komolyan gondolja, és ledöbbenve láttam, hogy valóban halálosan komolyan beszélt.
- Emmett, nap mint nap kísértésben vagyunk az emberek miatt.
- Jól van már, de tudjátok milyen vagyok ha medvét látok.
Megvonta a vállát, majd a kanapén elnyúlva figyelte tovább, hogy a testvéreink mire jutnak az én meggyőzésemről.
- Nem, én biztos, hogy nem megyek.
Ezzel lezártnak tekintettem a témát. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy drága pöttöm ugribugri húgocskám beveti ellenem a legnagyobb fegyverét. Innentől kezdve végem volt, egy megadó sóhaj után hagytam, hogy magukkal cibáljanak, miközben azon gondolkoztam, hogy Alicet valaki nagyon szeretheti ha ilyen tehetséggel áldották meg mint a kiskutyaszemek.
- Na mi lesz Edward, bevállalod?
- Miért csinálsz úgy mintha ez minket megijeszthetne?
- Jaj már, legalább tegyél úgy mintha élveznéd.
-Ez lesz az első egyben utolsó.
Ez volt hozzá az utolsó mondatom, majd egy mű mosollyal az arcomon léptem fel drága húgaimmal arra az izére. Az emberek mind rettegve szálltak fel a játék gépre amit mondjuk nem is csodáltam. Azon személyek gondolatai akik már kipróbálták eme remek kis szórakoztató eszközt eléggé csapongtak. Volt akit az adrenalin teljesen felspanolt, de még mindig többségben voltak azok akik épp a hányingerükkel küzdöttek. A játék lényege számunkra elég unalmasnak hatott, de az emberek eléggé ki tudtak akadni amikor a gép éppen fejjel lefele himbálta őket. Már most rosszul voltam az egésztől. Azt kell hallgatnom legalább öt percen keresztül ahogy a kislányok sikoltoznak, és a fiúk pedig jajveszékelnek, hát mit ne mondjak nem lesz egy könnyű menet. Végül persze erre is rá vettek drága húgaim a sajátos módszereikkel, így már a székben ülve nézelődhettem előlre. Alice, és Rosalie előttem két sorral helyezkedtek el mivel csak kettes székek voltak, és ők MINDENKÉPPEN együtt akartak ülni. Idegesen doboltam a lábammal, miközben vártam végre a menet kezdetét, hogy minél hamarabb túl legyek rajta, amikor egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Ijedten rezzentem össze, és automatikusan elhúzódtam az érintés elől. Soha nem szerettem ha egy ember megérint. Az én jéghideg, kemény bőröm rémületet, és undort kelthet bennük, így biztosnak láttam nem fizikai kontaktusba lépni velük. Az fejemet vontatottan fordítottam felé, utáltam ha félelmet látok a szemükben, gyűlöltem ha valakire rá hozom a frászt, csakhogy amint megtettem ezt az apró mozdulatot az állam a padlón kötött ki. Egy fiatal lány állt mellettem. És nem a külseje volt ami miatt annyira ledöbbentem, persze szép lány volt. Barna haja copfba volt kötve a feje tetején, és a fufruja oldalra volt fésülve. Az alakja szinte tökéletes volt, nem volt túl sovány, de kövérnek sem mondtam volna, pont megfelelő helyeken domborodott. Hosszú combjaira szorosan feszült a farmer nadrág, és a felsője enyhén láttatni engedte a csípőcsontját, ami ha jól láttam másnak a figyelmét sem kerülte el. A gondolataimból a lány újabb érintése térített magamhoz, mire megint összerezzenve húzódtam arrébb. Nem szabad ennyire elkalandoznom, figyelnem kell magamra. Ez volt az első egyben utolsó, hogy ennyire kizárom a külvilágot.
- Minden rendben?
- Persze.
- Szabad ez a hely?
- Persze.
Hát remek, mégis mi a fene ütött belém? Ez a lány biztos komplett idiótának gondol. A pillantásomat rá emeltem, és újra megdöbbenve tapasztaltam, hogy még mindig csak kedvesen mosolyog rám. Az előbb is ez volt ami legelőször feltűnt, semmi félelem, semmi undor nem volt az arcán, csak az a gyönyörű, kedves mosolya. Gyönyörű? Kedves? Mégis mi van velem?
- Félsz?
Láttam rajta, hogy remeg a lába, és ebből arra következtettem, hogy fél. Az arcával felém fordult, de mielőtt válaszolhatott volna a gép ránk húzta a védő karokat, mire a tüdejében rekedt a levegő.
- Basszus, mégis mit keresek én itt?
Elmosolyodtam, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy én is ezt kérdezem magamtól már amióta beléptem a kapun. Aztán tovább nem tudtam figyelni ugyanis a gép elindult, és mi pörögni kezdtünk. Az emberek gondolatai jelenleg számomra elég mulatságosak voltak. Mind azért imádkoztak, hogy csak most ne hányják el magukat. Nem tudtam nem vigyorogni rajta, mire a fivéreim ugyan arra gondoltak. Végre élvezek valamit. Hát annyira nem volt igazuk, de mondjuk, hogy nem volt olyan szörnyű mint amire számítottam. A gép az utolsó momentumához lépett, és mi méterekkel a föld felett pörögtünk, de egyszer csak a gép egy hangos kattanás után megállt. Először azt hittem, hogy ez is a játék része, de ahogy meghallottam az ideges gondolatokat oda lent már tudtam, hogy baj van.
- Édes istenem, mondd, hogy ez csak egy vicc, mondd, hogy nem ragadtunk fent.
A lány csukott szemmel könyörgött, és azonnal rájöttem, hogy fél a magasságtól. Mondjuk nem értem, hogy akkor mit keres itt fent, de ez is hamar kiderült ugyanis a gondolataiban meghallottam amint a barátnőit, és a hülye fogadást szidja. Egyszer csak, semmi előjel nélkül a lány keze az enyémért kapott, és megszorította. A bőre égette az enyémet, mintha lángok közé dugtam volna, de valamiért mégsem voltam képes elereszteni őt. Az illata hírtelen vágott fejbe, és a torkom égni kezdett tőle, de én továbbra is csak hagytam, hogy a keze az enyémen pihenjen. A bőre olyan puha volt, olyan finom lágy, elképzelhetetlennek tűnt a számomra, hogy ilyen létezik, hogy valakinek ennyire bársonyos legyen a bőre, de tény, hogy van, és most érezhetem. Nem mertem megmozdítani a kezem, még csak megmozdulni sem mertem, mert féltem, hogy feleszmél, és azonnal elereszt, így csak szinte jéggé dermedve vártam. Jéggé dermedve, milyen találó. Az én bőröm, hogyhogy nem zavarja őt, miért nem fél, miért nem undorodik? Akár, hogy próbáltam rájönni nem ment, sőt még a gondolataiban sem láttam mást csakhogy mennyire fél, és már lent akar lenni. Ahogy a gép tette egy apró mozdulatot ijedten felsikított, majd még szorosabban megfogta a kezem, de már nem csak rajta tartotta, hanem át is fogta rendesen. A kezem magától cselekedett, és én is átfogtam az övét, majd cirógatni kezdtem. Olyan belsőséges volt ez a pillanat, mintha a páromat próbálnám nyugtatni, pedig még csak nem is ismerem a lányt.
- Azt hiszem valami gubanc van oda lent.
- Hát igen, ez elég valószínű, de bizonyára megoldják.
- Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy kifogom az egyelten alkalmat amikor ez az izé elromlik.
- Én is itt vagyok, szóval nem vagy egyedül.
- Ez igaz.
- Mi a neved?
- Laura.
Most először láttam félelmet a szemeiben, de tudtam, hogy ez sem nekem szól, hanem a magasságnak amint az imént szemlélt meg, ezért nem volt bennem feszengés az irányába. A kezemet görcsösen szorította, én pedig csak cirógattam az övét, hogy tudja nem lesz semmi baj. Tudtam, hogy ennél tovább nem mehetek vele, jelenleg nem is tudnék, de ez a gesztus az első egyben az utolsó is amit felé teszek.
- Szép neved van, én Edward vagyok.
- Nagyon örülök Edward, azt hiszem a kézfogás már összejött, bocsi.
Grimaszolva kicsit rá szorított a kezemre, hogy értsem mire gondol, mire felnevettem. Nem is tudom mikor nevettem utoljára, és ez a testvéreimet is teljesen meglepte nem, hogy engem. A lány, vagyis Laura egy pillanatra elbűvölve nézett rám, és minden gondolat kiszállt a fejéből. Jól esett, hogy el tudtam kápráztatni, az pedig főleg, hogy ezt teljesen önkéntelenül tettem, még csak erőlködnöm sem kellett. Laura ahogy észre vette, hogy mennyire elbambult rajtam azonnal elpirult, és szidni kezdte magát. Szívesen mondtam volna neki, hogy nincs azzal semmi baj, hogy megnézett, hiszen én mást sem teszek amióta megjött, hogy őt csodálom, de akkor elég kényes helyzetbe hozhattam volna magam. Mégis mit mondtam volna neki? Hallottam ahogy a gondolataiban magát ostorozza? vagy hülyének néz, vagy addig küzd amíg le nem tudja magát vetni a mélybe. Hát jelenleg egyiket sem díjaztam volna, mivel rá kellett jönnöm, hogy létezésemben először érdekel egy lány. Soha nem voltam az a nőcsábász, persze megnéztem a szép nőket, de egyik sem keltette fel az érdeklődésemet, de Laura. Ő más, valahogy már az első pillanatban megfogott, talán mert nem félt tőlem.
- Ne félj, hamarosan levisznek minket.
- Nem félek.
Dacosan nézett a szemembe amitől megint mosolyoghatnékom támadt. Hát persze, nem fél, dehogyis, csak retteg. Még most is olyan erővel szorítja a kezem, hogyha ember lennék biztos eltörte volna. Nem akartam megbántani, ezért csak bólintottam neki.
- A statisztika szerint nagyobb az esélye, hogy a vidámparkba jövet halsz meg minthogy benne.
- Ezzel nem segítesz.
Hogy én mekkora ökör vagyok. Miért kellett pont egy ilyen statisztikával előrukkolnom? Az összes testvérem egyszerre nevetett fel, mire én csak egy lemondó sóhajjal nyugtáztam, hogy meg adtam nekik egy évre való szekálási lehetőséget. Laura mélyeket lélegzett amitől a mellkasa előre nyomódott, így kiemelve a melleit, és én akaratlanul kezdtem izgalomba jönni. Pánikolva rántottam ki a kezem az övéből, és most még az értetlen, egyben csalódott pillantása sem érdekelt. Nem tudtam elképzelni mi van velem, ez a lány olyan hatással van rám amit nem értek. Persze férfi vagyok, és ő egy nagyon csinos lány, de ez akkor is undorító, nem vagyok egy pervez kis suhanc aki már ennyitől is begerjed, vagy mégis? Ó a fenébe, most mégis mit tegyek.
- Jasper…ne röhögj, segíts.
Persze drága testvérem amint megérezte az állapotom rögtön hangos hahotába kezdett, mire még mérgesebben szóltam rá. Miért pont vele történik meg, miért pont most? A tekintetem újra Laura felé fordítottam ki görcsösen tartotta a pillantását az előttünk ülő pároson. A gondolatai is csalódottak voltak, nem értette mi ütött belém. Magában kereste a hibát, hogy mondott, vagy tett valamit amivel megbántott, mire majdnem felnevettem kínomban. Nem csakhogy szép, de kedves is, hát találhattam volna ennél jobbat? Legalább lenne bunkó, vagy lekezelő, vagy félne tőlem, akkor nem érdekelne annyira, akkor nem akarnám átölelni, és megsimogatni az arcát, hogy megnyugtassam. De nem, ilyenekre nem is szabad gondolnom, ez a lány túl tökéletes egy olyan szörnyeteghez mint amilyen én vagyok, ez már most látszik. A kezem újra az övére helyeztem, bár minden egyes idegszálam azért küzdött, hogy ne tegyem , én mégsem tudtam ellenállni neki. Érezni akartam őt, érezni ha csak ennyire is. Nem szólt semmit, csak hagyta, hogy a kezemmel átfogjam az övét, majd ő is megfogta. Nem szóltunk semmit, de nem volt terhes a csend, inkább úgy éreztem megnyugtató. Nem tudom mit tettem volna ha újra meghallom a hangját, talán képes lennék neki mindent elmondani magamról. Hihetetlenül vonzott magához, és úgy éreztem megakarom őt szerezni. A bátyáim mindig arról beszélnek nekem, hogy mennyire vágynak a nővéreim érintésére, sokszor nagyobb szükségük van rá mint a vérre, és nem tudnak nekik ellenállni akár, hogy küzdenek. Eddig azt hittem ez őrültség, nekünk az egyetlen aminek nem tudunk ellenállni az a táplálék, a vér, de most rá kellett jönnöm, hogy igazuk volt. Mindent megadtam volna azért, hogy ez a lány örökké így maradjon velem. Csakhogy fogja a kezem, hogy kedvesen rám mosolyogjon, hogy beszéljen hozzám. Még mindig nem értettem magam, hiszen csak pár perce ismerem, alig váltottunk pár mondatot, mégis mintha ismerném őt, mintha már közöm lenne hozzá. De miért ne lehetne, miért is ne próbálhatnám meg? Miért ne hódíthatnám meg, vagy miért is ne lehetnék a barátja, hogy a közelében lehessek? Ki tiltja meg, ki az aki képes lenne ezt megtagadni tőlem? Talán ez az első egyben utolsó esélyem, hogy valaki ennyire felkelti a figyelmem, hogy valaki ennyire tetszik nekem. Már éppen szóra nyitottam a számat, amikor a gép valami hangot adott, majd megindult. Laura hangos sóhajjal adta a tudtomra mennyire örül annak, hogy végre le kerülünk, de nekem össze szorult tőle a halott szívem. Mi lesz ha nemet mondd arra, hogyha elhívom randizni? Mi lesz ha elszúrok valamit? Nem Edward, minden rendben lesz, csak nyugi, mély levegő, és bátorság. Ahogy leértünk, és kiengedtek minket már épp készültem felé fordulni, de ő egyszer csak kilőtt mellőlem. Azonnal felpattantam, hogy utána menjek, de alig tettem meg két lépést máris megtorpantam. Laura egy ismeretlen fiúhoz rohant, majd a karjaiba csapódva szorosan magához ölelte. A fiú csak mosolygott, és a hátát simogatta, én pedig úgy éreztem képes lennék eltörni annak a fiúnak a kezeit. Meg is indultam feléjük, nem érdekelt, hogy ki fogja látni, nem érdekelt mit szól majd a családom, egyetlen egy dolog számított, hogy az a lány hozzám tartozik, hozzám kell, hogy tartozzon. Hírtelen Jasper, és Emmett mellém került, majd karon ragadva elkezdtek cibálni maguk után. gondolom Alice szólt nekik mi a tervem, és jöttek megállítani. A gondolataikban sajnálatot, és megértést láttam, engem mégsem érdekelt, csakis a kép amit hátra fordulva láttam. A lány aki annyira megszédített pár perc alatt, hogy még ölni is képes lettem volna érte, most már férfi karjaiban van, és más férfit csókol. Hogy is gondolhattam, hogy egy ilyen lány figyelmét mint ő el tudom nyerni, hogy meg tudom hódítani? Pillanatnyi elmezavar volt csupán, de ez volt az első egyben utolsó is.
- Edward minden rendben?
- Edward sajnálom, azt hittem, hogy te is tetszel neki, én azt láttam, hogy…
Alice nem tudta befejezni amit akart, mert előtte termettem, és megragadva a karját magam felé húztam egy kicsit, majd szinte sziszegve kezdtem beszélni.
- Te láttad az egészet?
- Csak azt, hogy felkelti az érdeklődésedet.
- Miért nem szóltál, miért nem hagytad, hogy felmenjek?
- Én csak azt akartam, hogy végre találj valakit akivel boldog lehetsz, és azt hittem talán ő…
- Ő egy ember, még ha akartam volna se működött volna. De gratulálok, most már sikerült elvenned a kedvem mindentől.
- Edward kérlek, sajnálom, nem akartam rosszat, talán a következő lány aki érdekelni fog.
- Nem, nincs következő.
- Akkor holnap állatkert?
- Nem Emmett, ez volt az első egyben utolsó amikor hagytam magam rávenni bármire is.
-De…
- Nincs de, és most haza megyünk.
Ahogy ezt kimondtam már fordultam is kifelé, magam mögött hagyva talán létezésem legnagyobb csalódását.
De egy biztos, EZ VOLT AZ ELSŐ EGYBEN UTOLSÓ is, hogy a szívemre hallgattam az eszem helyett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése